A jövőben módszertani központ segíti a magyar kajak-kenu versenyzők felkészülését – jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Kovács Katalin
Már félórányi irányított nevetés felér egy könnyű testmozgással és javítja a közérzetet egy kutatás szerint. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a nevető jóga pszichés
A Magyar Edzők Társasága (MET) ingyenesen elérhetővé tette az e-learning platformját, illetve annak gyakorlatsor adatbázisát. “Célunk a közoktatásban és a sportegyesületekben zajló testnevelés foglalkozások, edzések
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) bíróképző programjába új elemként beépíti a sérülések megelőzésének oktatását. Az insidethegames.biz oldal híre szerint az UWW a 2018-as Buenos Aires-i
A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a sportolás időpontjától függ – állapította meg egy kutatás. A The Journal of
Új szintre emelték az egyébként is kiválló állóképességet igénylő rúdtáncot. Itt az új őrület, pole dance a víz alatt. Such a beautiful video.Truly piece of
A hanyag testtartás szinte népbetegség, de az ezzel járó tünetek egyszeri kezeléssel megszűnnek – hívta fel a figyelmet Liska-Mohai Marianna testtartás-specialista az M1 aktuális csatorna
Luke Worthington, számos sztár és a Victoria’s Secret modellek többségének edzője megosztott hat, otthon is elvégezhető edzéstippet. HIP THURST A fenéképítő csodafegyverhez nem kell más,
Szilveszter közeledtével sokszor nehéz választani az edzés és a tivornyázás között, de lehet, hogy néha nem is kell. Rengeteg új trend ad alkalmi lehetőséget arra,
Az amerikai hadsereg új, gender és kor semleges állóképesség tesztje az alábbi feladatokat tartalmazza: Dead-lift 120 és 420 kiló között, legalább háromszor. 4,5 kilós medicinlabda