Hírek Sport

MEGVANNAK A BOCSKAI VERSENY TOVÁBBJUTÓI

Kilenc hazai – öt férfi és négy női – bokszoló jutott tovább a szerdai negyeddöntőkből a csütörtöki elődöntőkbe a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a férfiaknál a papírformának megfelelően az alsóbb súlycsoportokban voltak sikeresek a hazai versenyzők a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Közel egy év után, a tavaly márciusi londoni olimpiai selejtezőn győztesen megvívott nyolcaddöntője óta először lépett ringbe versenyen Gálos Roland, a tokiói játékok eddigi egyedüli magyar kvótása. A bajaiak 57 kilós kiválóságán érezni lehetett, hogy régen volt már “éles bevetésen”, ennek ellenére nem férhetett kétség sikeréhez az olasz Simone Spada ellen, akinél sokkal pontosabban ütött. Gálos a fináléért a kazah Talgat Szirimbekovval csap majd össze.
Szintén ott lesz a négy között Fodor Milán (63 kg), aki egy éve Londonban egyetlen lépésre volt a kvótától, ám az ő nyolcaddöntőjét a járvány miatt már nem rendezték meg a brit fővárosban. A Vasas kisváltósúlyú öklözője szintén első meccsét vívta az idei Bocskain, melyen szép boksszal győzte le a litván Modestas Zmuidinát. A 63 kilósok elődöntőjében ott lesz Fodor örök hazai riválisa, a magyar bajnok Kovács Richárd is, aki óriási csatában verte a cseh Petr Novákot. A négy között előbbinek a georgiai Lasa Gurulit, utóbbinak pedig a litván Edgaras
Skurdelist kell legyőznie, hogy a pénteki döntőben egymással mérkőzhessenek meg az aranyéremért.
A férfi 52 kilósok között a négyből két negyeddöntőben magyar párharcot rendeztek, egyúttal megismétlődött a tavalyi országos bajnokság elődöntője a párosítás és az eredmények szempontjából is: Virbán Martin Szaka Istvánt, Csóka Nándor pedig Bernáth Attilát múlta felül.
A nőknél a 75 kilós Nagy Tímeának nem kellett bokszolnia az elődöntőért, Pribojszki Kata (60 kg), Szűcs Szabina (57 kg) és Hámori Luca (69 kg) viszont a ringben harcolta ki a négy közé jutást és ezzel együtt a már biztos érmet.
A nyolc férfi és öt női kategória összesen 26 elődöntőjét felvonultató program csütörtökön 14 órakor kezdődik a hajdúsági megyeszékhelyen.

MTI

Related posts

ITTHON IS ELINDULT A JEGYÉRTÉKESÍTÉS A NYÁRI OLIMPIÁRA

proteinadmin

TÖBB EZREN EVEZTÉK ÁT A BALATONT

proteinadmin

MICHAEL PHELPS IS GRATULÁLT MILÁK KRISTÓFNAK

proteinadmin

Leave a Comment