Hírek Sport

KI LESZ AZ ÉV LEGJOBB NŐI ATLÉTÁJA?

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a férfiak után kedden közzétette annak a tíz versenyzőnek a nevét, akik közül kikerül az idei év legjobb női atlétája.

    A koronavírus-járvány miatti évben sorra maradtak el a nagy világversenyek, mégis a jelöltek között öten is világcsúcsot értek el. Közülük kivétel a venezuelai Yulimar Rojas, aki 15,43 méterre javította a női hármasugrás fedettpályás rekordját – a többi jelölt mind futószámban produkált kiemelkedő eredményt.
Az etióp Ababel Yeshaneh félmaratonon (1:04:31 ó) döntötte meg a világcsúcsot, míg a kenyai Peres Jepchirchir ugyanezen a távon kétszer is minden idők legjobbját futotta kizárólag női mezőnyben (1:05:34 és 1:05:16).
Az afrikai dominanciát jelzi közép- és hosszútávon az etióp Letesenbet Gidey teljesítménye is, aki 14:06.62 perccel 5000 méteren állította be a világcsúcsot. A holland színekben versenyző, etióp származású Sifan Hassan pedig az egyórás futásban 18 930 méterrel került az örökranglista élére.
A jelöltekre már lehet szavazni. A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika “családjának” szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdetik ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számít majd be a végelszámolásnál.
A férfi és női győztes nevét a WA december 5-én, virtuálisan sorra kerülő gáláján jelenti be.

Az év női atlétája cím jelöltjei:
———————————–
Femke Bol (holland, 400 m gát) Letesenbet Gidey (etióp, 5000 m), Sifan Hassan (holland, 10 ezer m, egyórás futás), Peres Jepchirchir (kenyai, félmaraton), Faith Kipyegon (kenyai, 800 és 1000 m) Laura Muir (brit, 1500 m), Hellen Obiri (kenyai, 3000 és 5000 m), Yulimar Rojas (venezuelai, hármasugrás), Elaine Thompson-Herah (jamaicai, 100 m), Ababel Yeshaneh (etióp, félmaraton)

MTI

Related posts

NAGY PÉTER A HARMADIK OLIMPIÁJÁRA KÉSZÜL

proteinadmin

TÖRTÉNELMI LESZ A 2021- ES OLIMPIA?

proteinadmin

LERAKTÁK A BOZSIK STADION ALAPKÖVÉT

proteinadmin

Leave a Comment